Először is bocsánatot kérek a kedves Olvasóimtól, hogy jó pár hétig adós maradtam a beszámolóval, de hát elég sok változás történt a kis életemben, és közben a következő nagyobb utam is megvolt, szóval sajnos semmi szabadidőm nem maradt írni.

A legutóbbi posztomban ugyebár elmeséltem a vietnámi vízumügyintézés viszontagságait, és remélem már izgatottan várjátok, hogy elkalauzoljalak Benneteket Phu Quocra és bemutassam Nektek ezt a csodás, még gyakorlatilag tömegturizmus-mentes szigetet. 

Szóval az ötlet, hogy ide repüljünk, igazából jó ideig úgy tűnt, hogy csak ötlet marad, mert az eredeti terv szerint a thai Koh Phangan szigetet látogattuk volna meg Kambodzsa után, de mivel szinte egész januárban ítéletidő volt a thai szigetvilágban (pedig száraz szezon volt elvileg), és árvizek meg belvizek voltak ennek következtében mindenhol, így nem mertük megkockáztatni, hogy a.) esetleg rossz idő lesz vagy b.) ha már nem is szakad az eső, de a nem túl fejlett infrastruktúra miatt még nem sikerül minden nyomát eltüntetni ennek/esetleges járványok ütik fel a fejüket. Megvitattuk a dolgokat, néztük folyamatosan az időjárás-jelentést, aztán végülis jobb félni, mint megijedni alapon úgy döntöttünk, hogy menjünk Phu Quocra, az is biztos csodaszép lesz. Nem is csalódtunk. :)

Phu Quoc Vietnám legnagyobb szigete (574 km2), egyelőre még nem annyira népszerű, felfedezett úticél, de azért már láthatóan nagyon munkálkodnak azon, hogy pár éven belül egy következő Koh Samui vagy Phuket legyen belőle. A sziget a Thai-öbölben fekszik, 50%-a kb. nemzeti park és a környéken rengeteg kisebb sziget (összesen 28 szigetből áll Phu Quoc district) és korallzátony található. A legérdemesebb novembertől áprilisig ide utazni, ekkor van a száraz szezon, és ezen belül is a fő szezon decembertől márciusig tart, amikoris rengeteg rendezvény van (vietnámi újév, különféle fesztiválok, maratoni futóverseny, golfversenyek, stb.). 

Ahogy az előző posztomban már említettem, Ho Chi Minh-ben szálltunk át Kambodzsából Phu Quoc felé menet. A "rapid" vízumügyintézés és a reptéri személyzet inkompabilitása miatt majdnem lekéstük a második járatunkat, perceken múlt az egész. Aztán kiderült, hogy olyan székekre is adtak jegyet, amik nem is léteznek a gépen (nem volt annyi sor, mint kellett volna), és hát természetesen a miénk is ilyenre szólt, szóval megvárhattuk, amíg mindenki helyet foglal és csak utána ülhettünk le az üresen maradt székekre. 

Szóval rendkívül stresszesen kezdődött a vietnámi kaland, bevallom voltak is percek, amikor a fenébe kívántuk az egészet. De minden jó ha a vége jó, végülis szerencsésen megérkeztünk Phu Quoc ici-pici repterére. Mivel a szigeten valószínűleg nem nagyon van nagybevásárlásra lehetőség, így kb. mindenki a nagyvárosokba repül elektronikai cikkeket meg ilyesmiket venni, szóval vicces volt látni, hogy a bőröndök között rengeteg mikrós, sütős, plazma TV-s, stb. doboz jött ki a futószalagon, amikor vártuk a cuccainkat.

Phu Quoc-i tartózkodásunkra egy elég tiptop hotelt választottunk (illetve hát ahogy a tervezős-szervezős posztomban említettem, kénytelenek voltunk ezt választani a booking.com-os időzónát elnézős, szálláslemondós kalandok után), de abszolút elégedettek voltunk a foglalásunkkal. A szállodánk neve Eden Resort volt, ami számomra azért is volt nagyon vicces, mert a trash és a valóságshowk legnagyobb rajongójaként természetesen mindig figyelemmel követtem az Éden Hotelt (igen, most is néztem a Viasatos változatot, illetve olvastam a hogyvolt blogon, ez a guilty pleasure-om, és nem érdekel ki mit gondol róla :D), és hát mennyire vicces már az Édenben lakni az egzotikus nyaralásomon. Ebben a hotelben is biztosítottak számunkra ingyenes reptéri transzfert, és persze szuper bőséges és fejedelmi reggeli is volt az árban, de a legjobb az volt, hogy ki tudja miért, de becsekkoláskor ingyenes upgrade-et kaptunk, és sima kétágyas szállodai szoba helyett kaptunk egy medencére és tengerre néző bungalót. Imádtuk a tengerparton lévő infinity poolt, a kis házikónkat, a szép tágas teraszt, a nagy kényelmes ágyainkat, a minden nap bekészített gyümölcskosarat friss egzotikus gyümikkel telepakolva, a naponta többször pótolt ivóvízet, és a slusszpoént, a minden este kézbesített esti meséket. Az esti mesék főleg rettenetesen furcsa és olykor félelmetes, de gondolom valahol tanulságosnak szánt vietnámi legendák voltak, és az esti vacsi/koktélozás előtti készülődés közben olvastuk fel őket nagy átéléssel egymásnak. :)

A szállodát direkt úgy választottuk ki, hogy Phu Quoc leghosszabb és egyben egyik legszebb partszakaszán, a Long Beach-en legyen, lehetőleg közel a "városközponthoz". Long Beach a sziget nyugati oldalán van, finom (sárga) homokos tengerpart, pálmafákkal szegélyezve, úgy ahogy kell. A napnyugta valami csoda itt, minden egyes este áhítattal néztük - ahogy mi hívtuk egymás között - "a showt az első sorból", azaz a vízhez legközelebbi soron lévő nyugágyunkból, és minden este megállapítottuk, hogy úúú ez most még az előző napinál is sokkal szebb volt. :)

Nos ami a városközpontot illeti, valóban nem volt messze papíron, és mi naivan azt gondoltuk, hogy majd a parton simán felgyalogolunk minden este meg aztán haza. Azzal nem számoltunk, hogy itt még tényleg annyira gyerekcipőben jár a turizmus, hogy az egész soron a legtöbb szálloda még csak épülőben van, közvilágítás nincs, és ahol nincsenek resortok, csak építési területek, ott halomban áll a mocsok és szívesen hesszelnek ott a kóbor kutyák is. A főút melletti gyaloglás pedig a járda hiánya miatt hiúsult meg. De végülis 1-2 dollárért hoztak-vittek a taxik, szóval megoldottuk, csak néha tökjó lett volna egy nagyot sétálni. Egyébként ahol viszont resortok vannak, ott kristálytiszta a tenger, gyönyörűen rendezett és karbantartott a tengerpart, szóval biztos vagyok benne, hogy amint beépül a sziget, mindenhol oda fognak figyelni a szemétszállításra és a takarításra is. 

Mivel a fentebb említett okokból rengeteget taxiztunk, így kaphattunk egy általános képet a phu quoc-iak vezetési szokásairól: ezek az emberek konkrétan nem tudnak vezetni, de tényleg. Nekünk az a teóriánk, hogy egy bizonyos kor felett boldog-boldogtalan a volán mögé ülhet, mert tuti, hogy ez az egyik fő jövedelemforrása a helyieknek. Eszméletlen sok taxi grasszál fel-le az utakon, felteszed a kezed, és 2 másodperc múlva megáll egy autó. Sok sofőr láthatóan retteg a vezetéstől, gurulnak 30-cal, teljesen a kormányra simulva és azt görcsösen markolva, és ami nagyon furcsa volt, hogy SENKI nem használ irányjelzőt, hanem dudálnak, ha kell, ha nem. Előzésnél dudálnak fél percen keresztül, mint a veszett, hogy aki a másik sávban megy nehogy bevágjon eléjük. Dudálnak kanyarodásnál, dudálnak ha elmennek egy bringás vagy robogós mellett. Felmerült bennünk az is, hogy oké, hogy az irányjelzőnek nincs funkciója, de a visszapillantónak sem?! Na de szerencsére épségben megérkeztünk mindig mindenhova, szóval igazából mindegy is, csak érdekes volt, nem tapasztaltam még ilyet soha.

Felmerülhet sokakban, hogy miért nem béreltünk robogót? A kérdés jogos, mert egyébként biztos, hogy nagyon olcsó is lett volna, és sokkal kényelmesebben, a saját ütemünkben indulhattunk volna felfedezőutakra, és valóban a legtöbb turista így közlekedik. De 1. az életben nem vezetett még se motort, se robogót egyikünk se, 2. ha gyakorlottak lennénk ebben a témában, a vietnámiak vezetési tehetségét elnézve se biztos, hogy el mertünk volna indulni. Az autóbérlés még opció lehetett volna, de Phu Quoc-on valamilyen oknál fogva külföldiek nem bérelhetnek autót. Biztos félnek tőle, hogy valaki dudálás nélkül, csak irányjelzőt használva előzne, vagy nem tudom, :)

A hivatalos pénznem Vietnámban a Dong (VND), és itt volt az első olyan pillanat az életemben, ahol milliókat tarthattam a kezemben. :) Első körben 50 USD-t váltottunk be, ami kb. 1 millió 139 ezer VND-t jelentett. 

Gasztronómia témában csak áradozni tudok a szigetről. Elég sok külföldi vendéglátós felismerte, hogy óriási potenciál rejlik Phu Quocban, és az utóbbi pár évben felvásároltak fillérekért egy csomó étteremmé alakítható helyiséget vagy egyszerűen csak egy telket, amin felhúztak egy kajáldát, és tényleg elképesztően sokszínű a gasztronómiai kínálat a szigeten, ami egy ilyen foodie-nak, mint én, igazi kánaán. A kedvenc helyeinket egy instagramon megismert amerikai lánynak, Kellynek köszönhetjük, aki a pasijával egy hónapot töltött januárban a szigeten, és miután spontán, vadidegenként ráírtam, hogy volna-e pár tippje számomra, készséggel válaszolt és ajánlott ezer dolgot, Egyébként vicces, hogy azóta is tartjuk a kapcsolatot, mintha barátok lennénk száz éve. :) Érdemes őt és a barátját is követni instagramon, gyönyörű képeket posztolnak és Kelly elég vicces képleírásokat tud kreálni.  

A legnagyobb kedvencünk a Xin Chao nevű étterem volt, itt főleg mindenféle halas meg tengeri kütyüs fogásokat lehet kapni. Ezen kívül isteni volt a Crab House (rák és homár minden mennyiségben), a Saigonese Eatery (ez ilyen fúziós nyugati és vietnámi konyha) és két amerikai srác, Winston és Tony étterme, a Winston's Burger. Mi Winstonnal ismerkedtünk meg, amikor ott voltunk, de mindketten nagyon segítőkészek, mindenkit ismernek és mindenről tudnak a szigeten, szóval turistaként érdemes náluk kezdeni és kifaggatni őket mindenről. 

Amennyire jó volt a kaja, annyira borzalmas volt a kávé, a legrosszabb, ami egy magamféle espresso-sznobbal történhet. :) Vica nagyon jól szórakozott rajtam reggelente, amikor kb. az orromat befogva és fintorogva nyeltem le a kávét, de hát koffein nélkül migrénem lesz, szóval muszáj volt. 

Éjszakai élet, mint olyan, nem nagyon van a szigeten, az eltart még 1-2 évig, hogy óriási beach partyk legyenek itt, Winstonék szerint is egyelőre még csak a vietnámi zenés helyek és főleg a karaoke partyk mennek, bár mintha már lenne egy club, ahol hajnali kettő után épkézláb zene megy. De azért van pár jó bár a parton, ahol az esti koktélokat jó társaságban és jó muzsika kíséretében el lehet fogyasztani. A legikonikusabb hely Phu Quoc-on jelenleg a Rory's Beach Bar, gyakorlatilag minden fiatal és nem olyan fiatal turista itt van minden este, és persze mi is ide jártunk. Egy ausztrál pár, Rory és Yoon tulajdonában van, akik minden este lelkesen ténykedtek a pultban az alkalmazottaik mellett. Finomak a koktélok, nagyon kreatív a berendezés, a kis színes műanyag székek a homokban, a lampionok, a szuper zene nagyon jó hangulatot teremtenek. Imádtunk itt csillezni esténként vacsi után, rendesen könnyezett a szemem utolsó este, amikor az utolsó Mai Tai-omat kortyolgattam, hogy itt kell hagyni ezt a helyet. :)

Abszolút kötelező program a Sao Beach, ami a sziget délkeleti oldalán húzódó hófehér homokos, pálmafás, türkizkék tengeres, képeskönyvbe illő partszakasz. A legszebb strand volt, ahol eddig életemben jártam - egészen addig amíg szigorúan a horizontot bámultam. (Tudom, tudom, a Karib-világ a legszebb mindenki szerint - arra viszont még sajnos nem vitt az utam.) Sajnos ezen a részen se foglalkoznak a szemétszállítással, és azért az kicsit illúzióromboló, amikor az ember megfordul, és szeméthegyeket lát. A kedvenceim egyértelműen a pálmafákról lelógó hinták voltak itt amúgy, mániákusan vetettem rájuk magam. :D

Ami még nagyon népszerű attrakció Phu Quoc-on, az az éjszakai piac, ahova mi időhiány miatt nem jutottunk el, de állítólag lehet ott mindenféle vietnámi street food-ot enni fillérekért, meg gondolom friss halak és szuvenírek tömkelegét vásárolni. Legközelebb biztos nem hagynám ki, kicsit sajnálom is, hogy nem szántunk rá legalább egy órát az életünkből. De nemhogy a piacra nem szántunk időt, hanem gyakorlatilag semmi más látnivalóra a Sao Beach-en kívül, mert annyira szükségünk volt egy hét fekvésre és semmittevésre a munkabeli stresszes hónapok és a nyaralás első hetében produkált napi 20-30 km-es fel-le járkálás után. Ettől függetlenül szépen összegyűjtöttem Nektek, hogy mik voltak még rajta a listánkon és legközelebb miket fogok én is feltétlenül megnézni:

• Halszósz gyár - a világ legjobb halszószát gyártják itt állítólag, és ingyenes túrát lehet tenni a gyárban, akár egyénileg is. Fél óra alatt le lehet tudni kb. a nézelődést, bár biztos vannak, akik a szag miatt perceken belül kimenekülnek.
• Búvárkodás, snorkerling - mi is megismerkedtünk egy ausztrál sráccal, aki PQ-ra jött búvárvizsgát csinálni és nagyon meg volt elégedve az oktatással
• Bai Dai Beach a sziget északnyugati részén - a Sao után ezt tartják a második legszebb partszakasznak
• Napfelkelte megtekintése a sziget keleti oldalán található halászfaluban, Ham Ninh-ben, egy ikonikus, a tengerbe hosszan benyúló stégről 
• Bors farm meglátogatása - ilyen borsot én is hoztam magammal, isteni, a családom is pont a múltkor mondta, hogy már alig van belőle, mindenbe tesznek, sokkal különlegesebb íze van, mint az otthon a boltban kapható borsnak
• Dinh Cau sziklatemplom - ez a Duong dong folyó torkolata mellett található, van mögötte egy kis világítótorony is, és csodás kilátás nyílik innen PQ partjaira. 
• Vízesésben úszkálás - ezt sajnálom az egyik legjobban, hogy kimaradt. Ham Ninh falu külterületén található ez a 4 méter magas vízesés, és a kis természetes medencében előtte lehetőség van csobbanni. 
• Fingernail-sziget, amit egy korallzátony vesz körül - ezt viszont mindenképpen be akartuk sűríteni a programba, de senki nem tudta megmondani a hotelben, hogy hogyan jutunk oda, mindig csak a saját programjaikat ajánlgatták. Elvileg van lehetőség kajakot bérelni és átmenni erre a szigetre, illetve hajót is lehet bérelni, de hát nyilván honnan tudja az ember lánya, hogy ki a megbízható kapitány?! Szóval nagy szívfájdalmunkra ezt a programot is kihagytuk. 
• Éjszakai tintahal halászat - ilyen programot minden szálloda kínál, és tök érdekes láni, amikor esténként a rengeteg UV-fényű kishajó kint himbálózik a tengeren - állítólag a fény nagyon vonzza a tintahalakat. 
• Libegő a Pineapple-szigetre - An Thoi településről indul 

Szóval amint látjátok, van itt tennivaló rendesen, és akár több hetet is el lehetne itt tölteni. Én mindenképp szeretnék még visszatérni, talán mondjuk nem most rögtön, de pár év múlva biztosan, hogy lássam, hova fejlődött és nőtte ki magát Phu Quoc. Egyébként örülök, hogy még így félig érintetlenül láthattam, megvolt ennek is a maga varázsa és tényleg csodás napokat töltöttünk a szigeten. 

Ezennel véget is ért a februári nyaralás, és persze ahogy hazajöttem, hetek múlva már foglaltam is a következő repülőjegyet, mégpedig Izraelbe. Azóta ez az út is megvolt, a következő 1-2 posztomban majd erről olvashattok, és ígérem, hamar elkészül az a beszámoló is, nem kell rá majd heteket várni. :)