Függőségem: az utazás

Függőségem: az utazás

Represent, represent, KUBA

2018. szeptember 03. - wanderlust13

Kicsit belehúztam az elmúlt két évben az utazós bakancslistám ledolgozásába, és ennek keretében végre alkalmam nyílt sort keríteni a csodálatos Kuba felfedezésére is. Évek óta vágytam már erre az útra, de mivel mindenki azt mondta, hogy nagyon nem olcsó mulatság, plusz itt Németországban eddig gyakorlatilag szinte semmi pozitívet nem hallottam Kubáról, így mindig tologattam.  A továbbiakban igyekszem bemutatni, hogy 1.: a németeknek egy szavát se kell elhinni, 2.: simán ki lehet normális áron is hozni egy ilyen utat, csak tudni kell, hogy mire kell odafigyelni, picit rugalmasnak kell lenni és pár kényelmi faktorról esetleg le kell mondani, és valamennyi időt és türelmet bele kell invesztálni a szervezésbe. Nekem amúgy az utazásszervezés, és az ehhez kapcsolódó internetes kutatómunka az egyik kedvenc hobbim, imádok ezzel órákig, napokig, hetekig is bíbelődni, szóval, ha valaki megdobna egy ilyen főállással, azt nagyon imádnám, FYI. :P

A "Kuba-mánia" kezdete

6 vagy 7 éves lehettem, amikor a szüleimnek az a csodás ötlete támadt, hogy beíratnak társastáncolni. Így alakult, hogy életem első nagy szerelmével, a tánccal lehetőségem volt nagyon korán megismerkedni, ezúton is óriási puszi Nekik érte. Különösen a latin táncoknak és a latin zenéknek lettem nagy rajongója, ami azóta is töretlenül tart. Emlékszem, ahogy a Dirty Dancing 2 (a Kubában játszódó, sokak által lenézett, ám szerintem persze csodálatos rész) a mozikba került, azonnal elcibáltam magammal a legelső kezem ügyébe kerülő embert - jelen esetben Anyukámat - a nyíregyházi moziba, végigtáncoltam a székemben az egész filmet, és a végén órákig vigasztalhatatlanul bömböltem, hogy jajj mi lesz most a Javier és Katey szerelmével. Aztán nyilván azonnal meg kellett venni nekem a soundtracket is, amit rongyosra hallgattam, és csendben megjegyzem, hallgatom a mai napig is, ha olyanom van. :) Nos, nagyjából ide datálnám a Kuba-mánia kezdetét, ott, akkor, a Nyírpláza mozitermében megszületett az elhatározás, hogy „ha egyszer gazdag leszek”, első dolgom lesz elutazni Kubába. Mondjuk se gazdag nem lettem azóta se, és nem is Kubával kezdtem az utazgatós „karrieremet”, de a repülőjegy lefoglalásának pillanatában bizony elmorzsoltam pár könnycseppet, és a következő 3 hónapban vágtam a centit az indulás napjáig. És persze senki mással nem osztoztam volna szívesebben ebben az élményben, mint a gyerekkori legjobb barátnőmmel, Noémivel, akivel tinikorunk jelentős részét töltöttük a tükör és a TV előtt tekeregve, a „represent, represent, Cuba”-t üvöltve, Diego Lunáról meg mindenféle dögösen táncoló latin amorózókról álmodozva. 

img-20180604-wa0023.jpg

Az első bejegyzést Kuba-témában szokásomhoz híven bevezető, informatív jellegűnek szánom, aztán később igyekszem az egyes városokról, vidékekről is részletesen írni, ahol megfordultunk. Nos tehát vágjunk is bele.

Kuba gyorstalpaló

Kuba egy szigetország a karibi térségben, a legnépesebb karibi ország és egyben a világ egyik utolsó szocialista berendezkedésű állama. Történelme hosszú, izgalmas és sokszor tragikus. Komolyabban én is csak az áprilisi út után kezdtem foglalkozni vele, amit azóta is bánok, mert így az időközben felmerült ezer kérdésemet nincs kinek feltennem, pedig ott lehetőségem lett volna az airbnb-s vendéglátóinkkal és az úriemberekkel, akik a bérelt kocsijainkat vezették, akár órákat is diskurálni erről. 

Trópusi éghajlata miatt egész évben meleg van, de utazásra a legjobb a novembertől áprilisig tartó száraz időszak. Mi április első felében voltunk, akkor megúsztuk két darab félórás trópusi esővel a két és fél hetet, de a távozásunk utáni héten állítólag végig szakadt az eső. Kubában a hurrikánok is problémát jelentenek (főleg szeptemberben és októberben van ennek "szezonja"), a tavalyi Irma óriási pusztításokat is okozott a szigeten, szóval, ha tehetitek, május és október/november között inkább ne ide menjetek.

Mi Air France-szal repültünk Havannába, elég jó áron (nekem 550 EUR volt a jegyem) ami odafelé teljesen oké volt kajaminőségileg és kényelmileg is, bár két mínusz pont volt: a totál bunkó stewardess és a kajamennyiség. Visszafelé nyilván pont beletrafáltunk egy sztrájkba, és így kicsit viszontagságosan jutottunk haza (én pl. - ha az Air France-on múlik étlen-szomjan - prágai kitérővel, 9 óra késéssel), amivel az Air France nálam azonnal kiesett a pikszisből. Mondanom sem kell, hogy nem sietnek a kártérítéssel, április óta küzdök velük, már 3-szor eszkalálták a kérvényemet telefonos utánakérdezéseim után, de egyelőre egy fityinget nem láttam. Szóval az a lényeg, hogy ha tehetitek ne az Air France-szal repüljetek szerintem, teljesen kiszámíthatatlanok. Sokaktól hallottam pl., hogy a legolcsóbb Kanadába repülni, és onnan valami fapadossal le Havannába vagy Varaderoba, de nekem ilyen opciót a skyscanner.com, aminek segítségével általában foglalok, egyáltalán nem dobott ki, de hát Hamburg járatilag mindig elég problémás és drága, legyen szó bármilyen desztinációról is.

(UPDATE Szept.11.: Miután múlt héten jeleztem az Air France-nak, hogy ha szeptember 15-ig nem kezelik az ügyemet, akkor jogi útra terelem a dolgot, hirtelen valaki mégis ráfeküdt a témára, és kapok kártérítést, ÉS még a reptéri- és taxi számláimat, amiket megőriztem szerencsére, szintén megtérítik. Győzelem!!! :)) 

20180406_164006.jpg

Közlekedés a szigeten

Kuba egy óriási sziget, és bár nyilván gyorsabb és kényelmesebb lenne, de országon belüli közlekedésre a repülést egyáltalán nem ajánlom, nincsenek túl jó állapotban a gépeik, ugye pár hónapja volt is egy borzalmas légi katasztrófa. A legtöbb repülőjük egyébként bérelt, mert az embargó miatt nem tudtak úgy alkatrészekhez jutni, hogy rendesen karban tudják tartani a légi flottájukat. Láttam a havannai reptéren pár gépet, hát, konkrétan ha fizetnének se szállnék fel rájuk.

Na de akkor hogy jusson el az ember A-ból B-be? - Nos, erre vannak olcsóbb és drágább opciók is nyilvánvalóan.

A legolcsóbb a távolsági buszos közlekedés, elég jól le vannak fedve pl. a Viazul nevű busztársaság által a nagyvárosok, és a turisták által leginkább látogatott vidékek. Online le lehet foglalni a jegyeket előre, ki is lehet fizetni kártyával, teljesen kényelmes. Annyi, hogy mindig kb. 1 órával a busz indulása előtt meg kell jelenni az adott buszpályaudvaron, és a kinyomtatott foglalásos papírral jelentkezni a Viazul pultnál, ahol aztán az ember megkapja a jegyét a papírért cserébe. 

Sok turista összeáll vadidegenekkel (vannak pl. tökjó FB csoportok, mint pl. ez itt, de olyanok is vannak, akik a repülőn vagy a szállásukon bandáznak össze), és közösen bérelnek egy taxit, akár napokra is. Transzferekre (akár több száz km-es távolságokra is) van már elég sok weboldal, amik igényesek és megbízhatóak. Ha talál az ember egyet, ami szimpatikus, érdemes fórumokon és tripadvisor-on utánaolvasni, hogy más utazóknak milyen tapasztalataik voltak vele. Sokan csinálják azt is, hogy érkezéskor a reptéren megalkudnak egy taxissal, és adott esetben akár napokig is vele közlekednek.

Vannak olyanok is, akik maguk bérelnek autót, bár ez állítólag kicsit bonyolultabb procedúra turistaként. Én személy szerint biztos nem merném bevállalni, helyismeret, megbízható GPS nélkül. Az utak amúgy meglepően jó állapotban vannak Kubában, több száz km-en autópálya is van, de pl. közlekedési lámpák, közlekedési táblák azok nem annyira vannak sehol. Azért a helyiségneveket meg az irányokat kiírják. :)

Hogy csináltuk mi?

Egy ismerős által összeköttetésbe kerültünk egy már évek óta Havannában élő magyar lánnyal, Annával, aki a kubai férjével együtt utazások szervezésével, idegenvezetéssel foglalkozik. Leírtuk neki, hogy nagyjából milyen terveink vannak, miket szeretnénk belesűríteni a programba, hozzátette ő is a javaslatait, és aztán végül ő intézett nekünk két különböző kocsit és sofőrt (az egyiket 2, a másikat 3 napra), akikkel bejártuk a szigetet. Anna szállásfoglalásban is szívesen segédkezik, de erre mi nem tartottunk igényt, én kifejezetten szerettem volna a szállásokat magam kiválasztani airbnb-n, mondjuk, hogy ez ilyen faksznim. :) Megmondom őszintén, hogy nehezemre esik leiírni azt, hogy a „sofőrjeink”, mert Ricardo és Omar is nettó három másodperc alatt nőttek a szívünkhöz, és igazából olyan volt, mintha az útitársaink lettek volna, akikre mondjuk pont az a feladat hárult, hogy ők vezessék a kocsit, amivel utazunk. Szóval köszi Panka ezúton is, hogy megismertettél minket ezzel a két csodás emberrel, akikkel annyi közös élményt szereztünk az alatt az 5 nap alatt, akikkel rengeteget nevettünk együtt és akiktől rengeteget tanultunk emberileg, de Kuba történelméről és a jelenlegi politikai és gazdasági helyzetről is. 

Ha Kubába készültök és szeretnétek Annával felvenni a kapcsolatot, írjatok facebook-on vagy instagram-on privát üzenetet, és szívesen összekötlek Titeket vele. 

A reptéri traszfereket mi simán taxival oldottuk meg, a reális ár 20-25 CUC (kb. 17-21 EUR jelenlegi árfolyam szerint) Havanna belvárosa és a José Marti reptér között. 

A Viazul busztársaság szolgáltatásait is igénybe vettük egyszer, az út legvégén, amikor Varaderoból tértünk vissza Havannába. Potom 10 Eurot fizettünk fejenként a jegyekért, egy autós transzfer ennél lényegesen többe került volna. Nyilván nem a legmodernebb buszokkal közlekednek, de amúgy teljesen kényelmes volt, és a célnak megfelelt. 

Beutazási feltételek: vízum, oltások

Kezdjük az egyszerűbbel: nincsenek kötelező oltások, amik előfeltételei a kubai beutazásnak, de mivel egzotikus desztinációról van szó, egy Hepatitis A meg B elleni oltás, na meg egy Tetanusz sose árt. Nekem ezek már mind megvoltak az ázsiai utak miatt, szóval szerencsére ezekkel nem kellett foglalkoznom. 

Malária veszély Kubában nincs, de dengue láz meg zika előfordulhat - ezek ugye mind szúnyogcsípéssel terjednek. A nagyvárosokban nem nagyon volt problémánk a szúnyogokkal, de vidéken azért kellett magunkat fújni rendesen. Ettől függetlenül jó pár szúnyog megcsípett, de szerencsére nem lettem beteg.

A vízumot jelen esetben "turistakártyának" hívják, ami egyszeri belépésre jogosít az országba és 30 napig érvényes. A turistakártyát személyesen kell a kubai konzulátuson beszerezni, 22 euroba kerül, és bejelentkezés nélkül is 15-20 perc alatt megcsinálják a kedves alkalmazottak. 

Szállások

Tiszta szívből ajánlom mindenkinek, hogy magánszállásokat foglaljatok Kubában. Az airbnb teljesen jól működik manapság  szállásfoglalásra, de amíg az nem volt elérhető, addig "casa particulares"-ként futottak a helyiek által felkínált szobák és apartmanok. 

Csodálatos családokkal ismerkedtünk meg, kb. mindenhol könnyeztünk kicsit búcsúzáskor. Igen, mi ilyen bőgőmasinák vagyunk, főleg én. :D Számomra az egyik legnagyobb élmény Kubában egyébként talán ez is volt: betekintést nyerni az autentikus kubai életbe, időt tölteni helyiekkel, látni hogy élnek, beszélgetni velük, és nem csak valami csiribiri hotelben tespedni, ahonnan az ember lelkileg és szellemileg nem tud semmit magával vinni. 

Varaderoban foglaltunk egyedül hotelt, mert ott szinte tényleg csak all inclusive resortok vannak, de az is jelentette egyébként a legkevésbé maradandó élményt az egész útból. Ezzel nem a világ egyik legszebb tengerpartját szeretném becsmérelni persze, mert amúgy az tényleg elképesztően gyönyörű, de Varadero semennyire nem autentikus már sajnos. 

Pénzváltás, valuta, árak

Sokan nem tudják, de Kubában kétféle pénznem van: az egyik, a CUC, azaz a Peso Convertible, ami a turisták által használt pénznem (de a kubaiak is fizethetnek vele), és a CUP, azaz a Peso Nationale, amilyen pénznemben pedig a kubaiak a fizetésüket kapják. 1 CUC = kb. 25 CUP. A kubai átlagfizetés információim szerint 600-700 CUP... 

A fizetés turistáknak mindenhol CUC-ban történik, CUP-ot piacokon, helyi buszjáratokon, újságárusnál lehet használni.

A kártyás fizetés felejtős, esetleg a luxi szállodákban lehetséges, de amúgy csakis készpénz használható mindenhol. 

Pénzváltásra a repteret ajánlom, magasan ott volt a legjobb az árfolyam, szóval havannai érkezéskor szánjátok rá azt a plusz fél órát, hogy ezt elintézzétek, és ne rettenjetek meg a csillió sorbaálló embertől, megéri. A José Marti reptéren még a terminálon belül vannak pénzváltó automaták, és kívül pedig "rendes" pénzváltó. Az árfolyam ugyanaz volt mindkettőnél. A városokban már kezdenek elterjedni a bankoknál a bankautomaták, de nagyon kevés van belőlük egyelőre, szóval azzal se nagyon számoljatok, hogy majd vesztek ki pénzt, ha elfogy. A hotelek sokkal rosszabbul váltottak, mint a reptéri pénzváltó, és a különböző hotelek által kínált árfolyamok között is mindig volt eltérés. 

Fontos, hogy ne USD-t vigyetek beváltani, mert "büntetőilleték" van rajta, magyarul nagyon rosszul váltják. Ezzel egyrészt azt akarják elkerülni, hogy a csúnya rossz amerikaiak pénzét hozzák az országba, másrészt pedig, hogy "megbüntessék" az emigránsok Kubában maradt családtagjait, akik a hazaküldött dollárt költenék.

Vigyetek EUR-t, az amerikaiak meg a kanadaiak is sokan otthon átváltják a dollárjukat euroba, és aztán azt váltogatják Kubában CUC-ra. 1 EUR = kb. 1,2 CUC.

Szeretném felhívni a figyelmet arra is, hogy bár az ember nem gondolná, de a turisták Kubája nagyon drága. 6-7 CUC alatt nem lehet egy embernek megkajálni, de még inkább 9-10 CUC a reális a legfrekventáltabb helyeken. A reggelik a magánszállásokon egységesen 5 CUC per fő áron futottak, de azok egyébként minden pénzt megértek, olyan lakomákat pakoltak elénk, hogy csak néztünk. A koktélok 3-4 CUC körül vannak, bár a  híres bárok, mint a La Bodedguita del Medio meg az El Floridita, már minimum 5-6 CUC-ért kínálják az italokat. 

Olyanokra ne számítsatok, hogy "majd beszaladok a sarki kisboltba és eszek zsemlét meg sajtot és akkor olcsón megúszom", mert nincsenek sarki kisboltok, vagy ha vannak, félig üresen tátonganak a polcok, hiszen a kubaiak nem nagyon engedhetik meg maguknak a vásárlást a CUC-ért áruló helyeken, a turisták meg úgyis megkajálnak a hotelben vagy étteremben. A palackos víz vadászat is minden nap egy külön tortúra volt, azt is alig lehetett kapni valahol. Ha szerencsénk volt és valami utcai standon árultak vizet, akkor inkább cipeltünk fejenként 2 másfél literes flakont, ki tudja mikor meg hol tudunk még venni később alapon. És a víz nem csak hidratálásra kell ugye, hanem fogmosásra is. 

Internet

20180903_184531.jpg

Gondolom bárkinek, aki Kubába készül, és olyan okostelefon függő mint én, központi kérdés lesz, hogy MOST AKKOR VAN-E INTERNET és ha nincs mikor jelentkeznek az első elvonási tünetek? 

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, Kubában VAN már internet, csak nem úgy, ahogy azt otthon megszokhattuk. Az első lépés, be kell tankolni úgynevezett ETECSA internetkártyákból, lehetőleg már a reptéren, de egyébként bármelyik nagyobb hotel recepcióján is árulják őket, na meg az ETECSA üzletekben is, amiből Havannában egyébként pl. egy darabot láttunk, és 20 percig álltunk sorba, hogy bejussunk. Ezek az internetkártyák 1, illetve 5 órás formátumban kaphatók, 1 óra internet 1 CUC-ba kerül, és minden egyes alkalommal, amikor az ember wifi hotspotot talál valahol, akkor be kell jelentkezni a kártyán található felhasználónévvel és jelszóval. Amikor az ember kilép a wifiből, akkor nem pörög tovább a számláló. Wifi hotspotok nagyobb hotelek környékén vannak, nagyobb parkokban és tereken, turisztikailag frekventált helyeken - meg fogjátok ismerni, mert hirtelen óriási lesz az egy négyzetméterre jutó, telefonjába zombuló emberek aránya. 

Elvonási tünetek meglepően nincsenek, teljesen csodálatosan éreztem magam úgy is, hogy naponta csak fél órát neteztem azokon a napokon, amikor nem hotelben voltunk. 

Vannak kiváló offline alkalmazások is egyébként, pl a maps.me, ahova én egész Kuba térképét letöltöttem, és így a telefon GPS-e segítségével, internet nélkül is mindig megtaláltuk, hogy merre van az arra.

És hát jöttünk-mentünk rendesen, mégpedig a következő útvonalon:

Havanna - Soroa&Vinales - Havanna - Cienfuegos - Trinidad - Varadero 

...és ezeket majd mind jól meg is írom, remélhetőleg hamar. :)

 

Remélem tetszett a poszt. Ha csak egy embernek is segítek a kubai nyaralás előkészületeiben, máris megérte. :) Ha bármi kérdésetek van, kommenteljetek, írjatok, stb., szeretem a leveleiteket. 

- Eszter -

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterstravels.blog.hu/api/trackback/id/tr214189607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása