Függőségem: az utazás

Függőségem: az utazás

A csodálatos Angkor és Siem Reap

2017. március 28. - wanderlust13

Kb. 9 évvel ezelőtt láttam mindenki kedvenc közösségi portálján egy barátnőmnek egy fényképét, amin Angkorban üldögél valamelyik templom előtt. Az volt az első alkalom, hogy megfoghatóvá vált számomra Angkor, mint turisztikai attrakció, hogy oda "földi halandók" is eljuthatnak, hiszen az én barátaim is voltak már ott. Az volt az a pillanat, amikor a bakancslistám legelső helyére került ez a hely, és azóta erről álmodoztam, hogy egyszer én is ott fogok ülni. Ez idén végre beteljesült.

img_20170216_171024_065.jpg

Ahogy a tervezős-szervezős posztomban már említettem, Kambodzsába magyar útlevéllel rendelkezőknek csak vízummal lehet beutazni. Mi az úgynevezett "visa on arrival" megoldást választottuk, ami annyit tesz, hogy online megigényeltük, és a reptéren érkezéskor megkaptuk a vízumpecsétet. A vízum 40 USD-be (~11.500 Ft) került fejenként, 30 nap tartózkodásra jogosított fel, és ITT regisztráltunk rá. Kitöltöttük a személyes adatainkat, bescanneltünk egy igazolványképet, elutaltuk a pénzt, és 2 nap múlva már jött is e-mailben az értesítés, hogy elfogadták a vízumkérelmünket. Küldtek 1-1 pdf dokumentumot az e-visa-inkkal, és leírták, hogy 2 példányban ezeket ki kell nyomtatni, és egyet az országba való megérkezéskor, egyet pedig a távozáskor le kell adni. Egyébként lehetett volna a kambodzsai reptéren is mindenféle előzőleges online herce-hurca nélkül vízumot igényelni, csak nem akartunk erre ott időt vesztegetni, sorbaállni, stb., ezért döntöttünk úgy, hogy még a kiutazás előtt ezt elintézzük. 

Ha az ember Angkorba készül, akkor célszerű Siem Reap-be repülni és ott foglalni szállást. Mi a The Royal Crown Hotelt választottuk, és imádtuk. Nagyon szép kis szálloda volt, isteni reggelivel, 2 medencével, és szuper elhelyezkedéssel, közel a "bulinegyedhez" és az éjszakai piachoz is. Ami még nagy plusz volt, hogy ingyenes reptéri transzfert is biztosítottak. Nagyon beszédes és vidám sofőrünk volt, azzal viccelődött egész úton, hogy Angelina Jolie a mi szállodánkban szállt meg, és nagyon próbált minket meggyőzni arról, hogy béreljük fel őt a következő 2 napra személyi sofőrünknek a környék bejárására. De mi már erről is gondoskodtunk előre, én ugyanis a tripadvisort átböngészve rátaláltam a tuktukos Mr.Polin-ra, akiről nagyon sok pozitív értékelés volt a rendszerben, és pár e-mail váltás és árajánlat után le is foglaltam, hogy furikázzon minket az ottlétünk alatt. Mr. Polin 40 USD-t kért a szolgálataiért (de persze adtunk a végén borravalót bőven), 2 és fél napon keresztül vitt minket mindenhova, mindig tele volt a tuktukon a hűtőláda ivóvízzel és még az internetét is megosztotta volna velünk, ha akarjuk. Egy végtelenül szerény, kedves, udvarias és pontos úriember a mi Mr. Polinunk. Mindig figyelte a visszapillantóban hogy vagyunk, mit csinálunk; ha látta, hogy valami attrakciót/majmokat/bármit megbámulunk azonnal megállt, hogy le tudjunk szállni, tudjunk fényképeket csinálni. Kész útitervvel rendelkezett már az érkezésünkkor az egész ott tartózkodásunkra, de abszolút rugalmas volt, ha változtatni akartunk rajta. Számomra döbbenetes volt, hogy bár hallhatóan nem iskolában tanulta az angolt, de teljesen jól elboldogult a nyelvvel, gyönyörűszépen megtanulta a templomok történetét, a legendákat, és a legkisebb kődarabról is percekig tudott mesélni, ha igényünk volt rá. Abszolút le a kalappal előtte.  

A belépők a komplexumba idén januártól nagyon megdrágultak, ami olyan szempontból nekünk jó volt, hogy nem volt tömeg és nagyon sok olyan képet tudtunk lőni, ahol egyetlen ember se mászott bele a háttérben, viszont az ottani szolgáltatók szempontjából ez nagy érvágás, hiszen gyakorlatilag mindenki a turistákból él. Mr.Polin is nagyon panaszkodott, hogy alig van munkája. Belépőkre 3 opció van, a jegyiroda útközben található Siem Reap és Angkor között és a tuktukos/taxis rögtön ott kezd majd Veletek:

  • 1 napos: 37 USD (~10.632 Ft)
  • 3 napos (mi is ilyet vettünk): 62 USD (~17.816 Ft)
  • 7 napos: 72 USD (~20.690 Ft)

Fontos, hogy a jegyet ne hagyjátok el, mert nagyon gyakran fel kell mutatni. Mivel a jegyvásárláskor lefényképezik az embert, és ez a kép rákerül a jegyre is, így az nyilván nem ruházható át másra. Ja, és csak készpénzben lehet fizetni, de itt hálistennek volt nálam és nem zavartak el egy ATM-hez meg vissza a sor végére. Fejlődőképes vagyok, na. :)

Ami még fontos, hogy itt is fedett vállal és térddel szabad csak közlekedni, de itt annyira nem veszik ezt szigorúan, mint a bangkoki Királyi Palotában, szóval a sál is megteszi a vállra. (Hősiesen bevallom, hogy egyszer-kétszer egy fénykép kedvéért pár másodpercre le is vettem a sálat a vállamról, bár tudom, hogy nem szép dolog, szégyellem is magam érte.)

Gondolom kicsit meg vannak lepődve az olvasók, hogy mindenhol amerikai dollárban írom az árakat. Bár Kambodzsának van hivatalos pénzneme, a riel, de igazából mindenki mindenhol dollárban fizet. Annyi, hogy ha x dollár x cent a visszajáró valahol, akkor az x centnyi összeget azt rielben adják vissza. Automatákból is abszolút lehet dollárt felvenni, szóval emiatt feleslegesen aggódtam eleinte.  

Angkor Kambodzsa legfontosabb látnivalója és a fő templom, Angkor Wat egyben a szimbóluma is: megjelenik a kambodzsai zászlón, az állami címeren és a riel bankjegyeken is. A területe elképesztően nagy, volt olyan templom, amihez a motoros tuktukkal majdnem másfél órát utaztunk a kambodzsai vidéken keresztül. 

Angkor történelméről órákig lehetne mesélni, nem szeretném ezzel szaporítani a szót, rengeteg helyen utána lehet olvasni, én is átböngésztem a fél internetet és 2 útikönyvet is az út előtt. Szeretnék inkább a praktikus információkra és a személyes benyomásaimra koncentrálni a posztomban. :)

Mivel a legtöbben 1-2-3 napokra jönnek ide, így kialakult egy "small circuit" és egy "grand circuit", azaz egy kis és egy nagy kör. Mi az első nap az előbbit jártuk be nagyjából, második nap pedig az utóbbit. A következőkben leírom, hogy mely templomokat néztük meg és a legfontosabbakat pár szóban ki is fejtem, de többnek csak a nevét szándékozom felsorolni. 

1. napi program:

  • Ta Phrom - ez az egyik "must see", azaz kötelező templom, a bejárása kb. másfél óra volt. Többek között azért híres, mert itt forgatták a Tomb Raidert, ezt Mr.Polin is óriási lelkesedéssel mesélte, ez nekik egy óriási dolog. Ta Phrom amiatt különleges egyébként, mert amikor a régészek feltárták a romokat, akkor direkt itt hagyták a fákat, amik keresztbe-kasba benőtték az épületeket, hogy emlékeztetőül szolgáljanak, hogy találtak rá anno ezekre a csodálatos templomokra. 
  • Angkor Thom és a Bayon templom - Angkor Thom területe 10 km² és ennek a központjában helyezkedik el a Bayon templom, ami nekem a személyes kedvencem volt az összes közül, amit láttunk. 54 tornya van, és bár távolról csak egy nagy barna masszának tűnik az egész, amikor az ember bemegy a templomromok közé, akkor megláthatja, hogy minden egyes oszlop, minden fal, minden torony csodaszépen ki van faragva és kb. 200 Avalokitesvara fej néz le ránk bármerre is fordulunk. Valahol egyszer azt olvastam, hogy a buddhisták a dalai lámát Avalokitesvara reinkarnációjának tartják.
  • Angkor Wat és a naplemente - Ez ugye a fő templom, ami valóban az egyik legmonumentálisabb, legcsodálatosabb épület amit valaha láttam. Onnan ahol a tuktukos kitesz, kb. 15 perc séta egyáltalán eljutni a templom épületéig, kőhidakon, árkon-mezőn keresztül. Az egészből árad a történelem és a spiritualitás, egyszerűen lenyűgöző. Megcsodáltuk a naplementét 6 óra körül (a bejárat mögött megy le a nap és a templom mögött kel fel), aztán már szóltak is, hogy zárnak és mindenki távozzon. Szóval mi is megkerestük Mr. Polint, aztán hazadobott minket, csak először keresztül kellett evickélni az Angkor és Siem Reap közötti úton lévő elképesztő dugón (2 sávban olykor kb. 5-6 jármű egymás mellett, mindenki megy tökön-paszulyon keresztül).

2. napi program:

  • Napfelkelte Angkor Watban - ez az egyik fő attrakció, amit természetesen mi sem akartunk kihagyni, szóval rettenetesen korán keltünk és Mr.Polin reggel fél 5-re már ott is volt értünk, hogy még aránylag jó helyet tudjunk magunknak szerezni az tóparton. Rengeteg ember volt, már mi is csak a 2.-3. sorban tudtunk megállni, aztán a következő óra feszült várakozással telt. És megfagyással. Persze annyi eszünk nem volt, hogy reggel felöltözzünk, szóval a vékony kis sálamba próbáltam magam a lehető legjobban bebugyolálni. Viccen kívül lilára fagytam, Vica is teljes sokkban nézett rám, hogy úristen le fog törni a karom. :D Na de fagyási sérülések ide vagy oda, a napfelkelte valóban csodálatos volt, elképesztő színekben pompázott az ég, a templom gyönyörűen tükröződött a vízben, és amíg élek nem fogom elfelejteni ezt a csodálatos élményt. 

img_20170327_183547_650.jpg

  • Preah Khan
  • Ta Som
  • East Mebon
  • Banteay Srey - ide utaztunk olyan nagyon sokat
  • Banteay Samre

Mivel a korán kelés miatt elég hamar lezavartuk ezt a giga kört, és 2 körül végeztünk is, így még volt időnk bemenni a "szitibe" is. Pedig ahogy a galériában látszik, még majmokat is néztünk kb. 20 percig, ahogy cukiból hirtelen átváltottak vadállatba és szanaszét szedtek egy tuktukot. :) Ettünk iszonyat finom kambodzsai kajákat, vettünk nekem zöldteás kézkrémet a The Face Shopban, amire tök rá vagyok kattanva, és Európában sajnos nem lehet kapni, aztán még medencéztünk is kicsit, és estére pedig visszamentünk a "Pub Streetre", a bulinegyedbe egy kicsit lazulni. Szuper hangulat volt, az összes turista, aki Siem Reapben tartózkodott, az itt mulatott. 

Siem Reap egyébként, attól függetlenül, hogy mélyszegénység van itt is, tiszta, rendezett, és abszolút biztonságos. Soha nem féltünk éjszaka egyedül mászkálni, eszünkbe se jutott, hogy bármi baj lehet. Az egyetlen amitől tartottunk kicsit, az a közlekedés volt, mert bár aranyosan kerestük mindig a zebrát, de gyakorlatilag nincs itt az ilyesminek funkciója. De elég hamar belejöttünk abba, hogy bátran le kell lépni a járdáról, és kitenni a kezünket a közeledő autósok/tuktukosok/robogósok felé, hogy STOP barátocskám, én márpedig itt most át fogok kelni az úton. Mr. Polint is láttuk két egész alkalommal a kezével jelezni, hogy merre szeretne kanyarodni, mert persze index az minek, az nincs ezeken a járműveken. :)

Összességében imádtuk Siem Reapet, bármikor visszatérnék ide (és vissza is fogok). Azt beszéltük, hogy már csak a tengerpart hiányzott, amúgy ellennénk itt 1-2 hetet is. Tündériek, segítőkészek a helyiek, nagyon finomak az ételek, Angkor pedig egy álom és bőven felderítésre szorul még, hiszen most gyakorlatilag csak keresztül rohantunk rajta (a sportolós appom szerint kb. 50 km-t a lábunkba pakolva két nap alatt). Alig várom, hogy újra itt lehessek.

Köszönöm Kambodzsa, hogy ilyen csodálatos vagy.

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterstravels.blog.hu/api/trackback/id/tr7512370139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.03.29. 13:45:53

Budapest egeszen biztos hogy nem 52 hektar.

Negyzetkilometer?

oroszabi 2017.03.29. 13:57:18

Sziasztok!

Nagyon jó kis írás, de Budapest valóban nem 52 hektár hanem 525,13 km². Ami 52 513 hektárral egyenlő. Itt lehetett egy kis félreértés, szóval Budapest 52 ezer hektár. De ez nem is annyira fontos. Angkor tényleg csodálatos, érdemes oda elmenni és megnézni! ;-)

Balu TravelJunky 2017.03.29. 13:57:50

"Ami még fontos, hogy itt is fedett vállal és térddel szabad csak közlekedni, de itt annyira nem veszik ezt szigorúan, mint a bangkoki Királyi Palotában, szóval a sál is megteszi a vállra. "

NEM. Néhol igen, de több helyen nem.

wanderlust13 2017.03.29. 14:02:21

@firg_firg: @oroszabi: Köszi az eszrevetelt, inkabb kivettem ezt a reszt, mert mar magam sem tudom akkor melyik terület mekkora :))

A lenyeg, hogy Kambodzsa csodalatos :)

wanderlust13 2017.03.29. 14:04:22

@Balu TravelJunky: Nekem sehol nem szoltak, hogy nem lenne eleg a sal. Mr. Polint, a tuktukosunkat is kerdeztem es o is azt mondta, hogy jok leszunk ugy, es valoban nem is volt problema sehol. :)

Balu TravelJunky 2017.03.29. 14:36:30

@wanderlust13: Nekünk nem csak, hogy szóltak, hanem nem is engedtek be/fel a Wat legbelső részébe, ahova létrával kell mászni. Az időjárás egyébként olyan forró volt akkor, hogy a 28 éves feleségem inkább nem ment fel talpig felöltözve a létrán, nehogy rosszul legyen, az őrök ennyire nem voltak racionálisak, toleránsak a "csak kendő"-vel.
Az őrök sokszor kifejezetten paraszt módon viselkednek a mi tapasztalataink szerint, és többször vegzáltak is minket a kendő miatt kisebb templomoknál is. Persze, mindenki más tapasztalatokat szerez.

Balu TravelJunky 2017.03.29. 14:37:21

@wanderlust13: Szinte napra pontosan 1 éves tapasztalat egyébként, és 3 napot töltöttünk Angkor felfedezésével.

wanderlust13 2017.03.29. 14:45:22

@Balu TravelJunky: Uhh hat ez valoban nem hangzik tul jol, akkor nekunk ezek szerint nagy szerencsenk volt. Ram egyszer szoltak, amikor egy kephez levettem a salamat, de azonnal visszakaptam a vallamra es utana beken hagytak.
Most arra tudok gondolni, hogy lehet amiatt, hogy ennyire megdragultak a belepok, es joval kevesebb turista megy, kevesbe kukacoskodnak? Furcsa mindenesetre...

oroszabi 2017.03.29. 15:00:26

@Balu TravelJunky: :-) Férfi létemre egy csinos kis szoknyát adtak rám a palotánál. :-) Buta voltam és egy rövid kis nyári nadrág volt rajtam, ami oda nagyon nem illett. Mókásan néztem ki abban a cuccban. :-D

Balu TravelJunky 2017.03.29. 15:16:07

@oroszabi: Thaiföldön volt, hogy a kincstári tárlat (a pontos nevére nem emlékszem, de csupa arany meg fa ajándék volt a néhai uralkodó és felesége tiszteletére) látogatásához megvetettek velünk (nekem) egy lepedő méretű kendőt, amit magamra tekertem. Így komform voltam, viszont a királyi palotába már nem engedtek be, mert nem vagyok nő, és miért így akarok komform lenni. "logika" :D azt mondjuk nem bántuk nagyon, volt más látnivaló :)
süti beállítások módosítása